Soványnak tűnő gondolat, félelem,
lelkem szétdobálja, pörget hirtelen.
Csak nekem fáj a hajnali hideg kék,
hétköznapokat riaszt, fehér foltokat
és hétszer hét színű szivárványokat.
Csak nekem fáj, ha a sóhaj támogat,
a fából a szél kicsavar szilánkokat,
korhadnak gyökerek, korhad a hon,
a por, az idegen, az érdek vállat von.
Vérző hiány s egy pillanat az esély.
A varázslat hányódik, a lét peremén
hiába szőtte fényeit, csak könnyezik.
Lassú múlását érzem a hajnaloknak,
megtelik végre ragyogással a harmat.
Megtelik ragyogással
By oroszlán
6 hozzászólás
Szia!
Ebbe az elmélkedésbe sok mindent felvetettél. Megint szép képekkel láttatod, érezteted a mondanivalóját. Nagyon tetszett.
"Lassú múlását érzem a hajnaloknak,
megtelik végre ragyogással a harmat.'"- azért ott a ragyogás a végén, a remény.
üdv hundido
Köszönöm kedves Hundido a látogatásid.
Mindig fontos és érdekel a véleményed.
Szeretettel
Ica
Kedves Ica! Aktualitását éreztem most versednek. Nemrég vitám volt valakivel (az illető kőfalat épített oda ahol átjárunk) s amikor kérdőre vontam, azt felelte, hja, ez ilyen a magántulajdon és a magánérdek szent és sérthetetlen! Az "érdek vállat vont" – pontosan úgy történt, ahogy írtad! Szeretettel üdvözöllek: ln
Kedves Laci
Egy kicsit túlzsúfoltam a versem, látszólag nem odaillő két sorral, aminek nagyon örülök, hogy észrevetted!
Szeretettel üdvözöllek
Ica
Drága Ica!
Mennyi igazságot hordoznak fenti soraid, gyönyörű képi alkotás.
"…korhadnak gyökerek, korhad a hon,
a por, az idegen, az érdek vállat von."
Sajnálatos, hogy így van. A végén a hajnali ragyogás ad némi reményt. Szépséges alkotás!
Szeretettel,
Ida
Drága Ida!
A lényegét emelted ki a mondanivalómnak… Köszönöm!
Szeretettel ölellek
Ica