a kezében volt már
csak állt és mereven nézte
tudta indulnia kell
bár valami azt súgta: Ne tedd mégse!
annyira maradt volna
hiszen olyan jó itt
de tudta a halogatás
már semmin nem segít
milyen forró volt a szíve
és milyen hideg a penge:
mennyivel jobb volna
ha fordítva lenne
ökölbe szorította a kezét
a markolatra simultak ujjai
de csak ziháló lélegzetét
lehetett hallani
tudta: eljött az idő
amikor indulnia kell
tudta: nem várhat tovább
már megjött a Jel
egy rövid sikoly
táguló pupillák
vajon a múltat
vagy a jövőt mutatták?
az első lépés
csak az a nehéz
azután már minden
vöröslő ködbe vész
csak elindulni
csak elkezdeni
azt az első lépést
csak azt nehéz megtenni
már mozdul az izom
már feszülnek az inak
parancsok futnak az idegen
az ujjak biztosabban markoljanak
kézben a kés
az idő kevés
és mozdul már
és megindul a teste
lépéseit nyeli el
a reszketeg este
nesztelen éjben
csak néhány halk dobbanás
néhány utolsó
ragacsos szívdobbanás
***
a miértet talán
még Ő maga sem tudta
míg élt senki nem szerette
ha mégis: senkiről sem tudta
talán ismered
talán még megállíthatod
hogyan?
ha szereteted neki is megmutatod
2 hozzászólás
Nagyon tetszik!! Valóban, a szeretetünket többször kellene
kimutatnunk a környezetünkben élőknek. Kimutatni és elmondani,
hiszen anélkül nem érezhetik azt, ami bennünk él.
Örülök, hogy olvastalak.
Szép napokat kívánok!
Szervusz zsike!
Pontosan így van. Félünk az érzelmeinktől és attól még jobban, hogy ezt másoknak is megmutassuk…
Köszönöm!
Üdv: koma
Itt megtalálsz.
http://www.verselo.gportal.hu