Pokoli tűz égett bennem
Aztán megjelentél az életemben
Kínoztam magamat s másokat
Mosd áldott lettem. Addig áldozat.
Pusztítottam kegyetlenül
Hideg lettem ott legbelül
A szívem megfagyott
Nem vártam már holnapot
Reményem halott koporsó
Sóhajom mindig utolsó
Nem volt élet, nem volt remény
Körülöttem a lég fagyott s kemény
Megtaláltál s megtaláltalak
Megváltottál s megváltottalak
A semmiből előléptél
Szelíden rám nevettél
Észrevétlen bájjal megjelentél
Halott, kopár tájon életet teremtettél
Láthatatlanul becsempészted a szikrát
Megtörted örök kopárságom poklát
Ami a legerősebbnek sem ment
Egy láthatatlan puha erő mindent megrengetett
Megjelentél. Nincs még ekkora csoda
Hogy fuldoklásomba mégsem veszem oda
Isten karja meg nem óvhat
De egy lágy fuvallat mindent visszaad
Nincsen hang, nincsen szó
Hogy amit adtál, mennyire jó
Hogy aki vagy, mekkora csoda
Hogy milliárdnyi emlék közt nem felejtelek soha
Sötét és semmi volt. Én voltam
Kegyetlen, üres, kiszáradt lelkű éj
Testem merev koporsójába fagytam
Nem mozgatott már semmi, csak a kéj
Senkivé váltam, önmagam megtagadtam
Szívemben nem honolt más, csak kopár jég
Szívem lüktető szikráját eltapostam
Lelkemben lángoló tűz-erő helyén rothadó mocsár-lég
Élőhalott tetemem céltalanul mozgott
Tűz-lelkem üres volt s fagyott
Élet reménye régen távol
Leválasztott már a fátyol
Hitem s reményem már nem lehetett
Hit s remény fogalma messze eltemettetett
Maradtam én és maradt a semmi
Halott a lelkem, halott és senki.
Hitem rég megtagadva
Küldetésem eldobva
Keserű cián a szám íze
Nem jut már át a sötéten az élet fénye
A Legerősebb Ősmegváltó nem válthatott meg
A hatalmas Egy keze nem emelhetett fel
A Mindenség ősereje nem segíthetett
Az Egy Tizenkettede ennyit nem szenvedhetett
A kín kimarta a kínt is
Kipusztította a lelket
Eltiporta a lángot
Megölte a szerelmet.
Sötét semmiben sompolyogtam semmi-céllal
Elmentem sehova, elindultam sehonnan
Megjelentem, mint egy senki
Reményem halott volt, üres és semmi
Láthatatlanul egy halovány arc előtűnt
A fekete semmiből elsőre ki se tűnt
Elém áll szelíden, és nem fél – csoda!
Apró s gyenge, mégsem volt ekkora erő még soha.
Észrevétlenül belebegett élőholt koponyámba,
Félelem nélkül egy világnyi halott tartományba!
Szelíden átsétál a romok fölött, s nevet!
Mosollyal átugrálja a rothadó holttesteket.
Megy tovább vidáman, nincs megállás!
Az Egyben nincs ekkora megváltás.
„Te egy zsákutca vagy”, mondja kuncogva,
De reményét irántam fel nem adja.
Csak egy apró lépést tesz a kilométernyi úton,
De azt mondja, „már késő visszafordulnom”!
Naprendszernyi keserűséget eloszlat egy szikrányi szeretettel,
Halott lángtengert feléleszti cseppnyi tiszta szerelemmel,
Úgy győz, hogy nem küzd meg hatalmas lelkemmel,
Egyetlen mosolyával elszámoltat életemmel.
Megjelentél
Amit tettél
Nincsen szó
Kevés az, hogy jó
Kevés a köszönet
Kevés, hogy szeretet
Kevés, hogy csoda
Aki te vagy, nem volt még soha
Több mint hang
Több mint szó
Több mint csend
Több mint fény
Feltámasztott lélek
Visszahozott élet
Diszkrét megváltás
Láthatatlan remény
Hitetlen ember! Hogy adhat hitet?
Mégis visszaad nekem mindent.
Csöndje apró s szelíd. Hogy lehet rendíthetetlen erő?
Mégis világkorszakok fagyott maszkjait legyőz.
De csak egy fiú! Ki ő?
Láthatatlan, finom, szent megváltó erő.
Hisz csak egy egyszerű férfi!
Mégis több mindennél. S ezt csak a megváltott érti.
2 hozzászólás
Ez nagyon jó lett 🙂 Minden elvem ellenére örülök, hogy elolvashattam. Gratulálok!
Nagyon köszönöm!!:)