Nézd eliramlik szemünkből a fény,
s hallgatunk mindketten.
Mélyfekete óceán mossa el létünk,
tovatűnt táncunk,s zöldellőrétünk.
Az ég katedrálisa fojtó zuhanás,
s mit igazinak hittünk,
ma már lángolás.
Nézz csillagainkba utolszor,
álmodó légy, s ábrándosőszi méla.
Szerető kósza hajnalon,
égető líra.
Mit is képzelt elfoszlólátomás?
Mit nem ért meg senki más!
Nézd eliramlik szemünkből a fény,
s hallgatunk mindketten.
Mélyfekete óceán mossa el létünk,
rózsaszìn felhőn táncolóemlékünk.
6 hozzászólás
Szia Alkonyi!
"Mélyfekete óceán mossa el létünk,
tovatűnt táncunk,s zöldellőrétünk"
A létezés maga kiszámithattlan,mint a tenger.
Néha simán mennek a dolgok,máskor
viharok
folyt
és kilátástalanságok,
félelmek teszik bizonytalanná a napokat.
"Nézd eliramlik szemünkből a fény,
s hallgatunk mindketten.
Mélyfekete óceán mossa el létünk,
rózsaszìn felhőn táncolóemlékünk."
A befejezés nagyon szépen zárja ezt a
bizonytalanságot!
Gratulálok arra a bizonyos "Alkonyi" hangulatra;
mely nagyon szép érzéseket hoz felszínre!
Szeretettel:sailor
Szép napot!
Látod le se tagadhatom a hangulataim..😊
Köszönöm figyelmes, értő soraidat 😊
Szeretettel: Alkonyi
Szép költői képek, sajátos hangulatot teremtenek. Mélyfekete óceán-ijesztő, nyomasztó, de nyilván ez a cél, ilyennek kell lennie.
Jól érzékeled az üzenetét eme képeknek.
Úgy hiszem az érzéseket jól megragadni csak úgy lehet, ha igazán
lefesti az ember azokat….
😊
Szeretettel: Alkonyi