Ablaküvegen zünnyög a légy, tudjuk nagy lesz a harca
mindkettejüknek. Nem tudomást venni a mocskos tényről
megpróbálok úgy tenni, mintha rendben lenne minden. A fényről
és a közelgő tavaszról beszélek, pedig sírni lenne kedvem.Nem tehetem.
A főzelék meghártyásodott rég, kanál a levegőben tétováz. Megetetem.
A tányérból gúnyosan néz rám a habart kulimász. Pergamen száraz a keze
mellyel lefogja enyémet, ma utasítja el először némán az ebédet. A neheze
eztán jön. Bár madárcsontú rég, s az ágyig csak pár lépés a távolság, izzadásig
megküzdünk minden egyes centiméterért. Szemérmesen a pelenka is felkerül. Kifulladásig
beszélek minden lényegtelen apróságról rendületlenül, hogy megkíméljem. Mégis kit?
Magamat a kényelmetlen helyzettől? Az öregasszonyt az ólálkodó haláltól? Tartalékait
ő is már rég felélte, az értelem alig pislákol szemébe. Takaróját reszketve magára húzza,
a falióra tikk-takkja beleszól lélegzetébe, mely egyre ritkább. Homlokát koszorúzza
verejtéktől sötétlő vékonyszálú haja, mely leginkább kenderkócra emlékeztet.
Ily nehezen szülte gyermekét, s a halála sem könnyebb. Fájdalmas a vég és a kezdet.
4 hozzászólás
Ez a vers az ereimbe vág. Nem találok szavakat. Azt hiszem nincs is rá szükség. Gratulálok Amarilla!
Szép napot kívánok:Selanne
Kedves Amarilla, elszomorítasz. Most is.
A Mama című versed ihlette meg a Szeretet című enyémet. Olvasd majd el, ha lesz kedved…
Nehéz, nagyon nehéz szembesülni azzal amikor közel a halál. Nagyon szomorú érzés, mert hiába szeretnénk bármit is tenni ellene tehetetlenek vagyunk. Szépen érzékeltetted az elmúlás perceit.
Barátsággal panka!
Szia!
Valóban a vég és a kezdet is fájdalmas. Versed megrázó.
Szeretettel: Eszti