Menekülsz
Fordul a kulcs, valaki megérkezett.
Falhoz lapulsz, szavait nem kérdezed.
Itt az idő, valamit el kéne intézni.
A könnycsepp kijő, bánatod magát ismétli.
A tányérok hiába törnek. Bámulod.
Az árnyékok vadul gyötörnek. Átsuhog
egy kétségbeesett hang: Miért árulod
el emberi mivoltod? Neked más jutott!
Menekülsz magadtól. A találkozástól.
Gyermek vagy, ingatag bölcseleted.
Nem élhetsz haragból, sem siránkozásból!
Szembe kell nézned, a tények fölkeltsenek!
Elrontottad. De hangod nem veszhet el a fülben!
Megrontottak. De arcod nem tűnhet el az űrben!
Fel kell nőnöd, első lépés a szembesülés:
A baj forrása te vagy, nem összeesküvés!
A mesevilág összeomlott, bezárta kapuit.
Huszonkét évesen nem véd a burok.
Az ütés rendkívül kemény, de nem övön aluli.
Az erős marad fenn, nem az alkuszok.
10 hozzászólás
Kedves Tamás!
Igen, ezt az érzést én is ismerem. Az ember csak menekülne, tudja, hogy bünös, de azt nem, hogy, hogy tudta akkor azt amit, elkövetni. Tudja, hogy most helyt kell álnni, tudja a csapás fájni fog, de amikor megkapta azt amit várt, vagy az helyett a megértő szavakat, akkor ugyan az a jó érzés fogja el, min azt , egy pár perc után, aki ővön aluli ütést kapott.
Szépen leirtad, a majdnam mindegyikünk, már átélt helyzetét.
Üdv Toni
Kedves Toni!
Igen, pontosan én is erre gondoltam.
Ezt a versemet is egy ismerősöm ihlette, aki egyszer azt mondta nekem, ő már túl gyenge ahhoz, hogy elviselje a csapásokat, és el akar menekülni egy másik országba újrakezdeni mindent.
Csakhogy ez nem megoldás. Kevés ember látja be, hogy a hiba nemcsak a világban van és egy másik környezetben, ha ő maga nem változik, ugyanazok lesznek a problémái.
Szembesülnünk kell a valós és vélt ellenségekkel, nem pedig menekülni előlük.
Köszönöm, hogy írtál.
Üdv.:Tamás
Szabályosan megírt, szépen formázott, bár kissé szomorkás versedet meghatódva olvastam. A vers utolsó sora viszont reményt kelt, ami nagyon fontos!
Szeretettel: Kata
Kedves Tmás!
Tetszett!Szeretettel:Selanne
Kedves Kata!
Ez mindig jellemző volt rám, soha nem tudtam optimista, vidám műveket írni, többen megjegyezték már.
Én ilyenkor nem is gondolok arra, hogy szomorkás, egyszerűen csak láttatni szeretném a valáóságot.
A remény is ugyanúgy része a valóságnak, mint a szomorúság és számomra is nagyon fontos.
Örülök, hogy végre a forma is elnyerte tetszésed, továbbra is igyekezni fogok és nagyon szívesen meghallgatom a javaslatokat.
Köszönöm, hogy írtál.
Üdv.:Tamás
Kedves Selanne!
Köszönöm, hogy írtál, jó érzés, ha valakinek tetszik, amit írok.
Köszönöm, hogy ismét olvastál.
Üdv.:Tamás
Kedves Tamás!
Erről van szó!
"A mesevilág összeomlott, bezárta kapuit.
Huszonkét évesen nem véd a burok.
Az ütés rendkívül kemény, de nem övön aluli.
Az erős marad fenn, nem az alkuszok."
Versedhez szeretettel gratulálok!
Kedves Noémi!
Néha jó lenne abba a mesevilágba félrevonulni, de így igaz, már bezárta kapuit és ezt tudomásul kell venni.
Köszönöm a hozzászólást!
Üdv.:Tamás
Kedves Tamás!
Rájöttem én is kár menekülni, mert az ember nem bújhat el az érzelmei elől, sehová sem!…Azok a lelkében élnek…
A csapásokat felemelt fejjel kell elviselni, akár az örömöket!…Erre a gondolatokra indított, szomorkás versed! Gratulálok szeretettel: Csilla
Kedves Csilla!
Pont ezt a gondolatot akartam én is az olvasóban felkelteni, és amit leírtam, rám is vonatkozik.
Bár más ihletett, ez a vers 50%-ban rólam is szól.
Kicsit valóban sötétben látom a világot, de találsz azért vidámabb darabokat is, és fogok is még olyat írni.
Köszönöm, hogy olvastál.
Üdv.:Tamás