Halvány tűzzel ég bennem a lélek,
tavaszom is régen messze jár,
kezeimből kifogyott az erő,
hajam színe szürkülőben már…
De szívemben lángolnak az évek,
mikor madár dalát hallgatom,
kigyúlnak a csodálatos fények,
s újra élem egy-egy hajnalom.
Gondolatok néha visszajárnak,
keresgélnek múltamnak egén,
jó dolgot és árnyakat is látnak,
nem hordott a sorsom, tenyerén.
Szeretet volt, ami mindig hajtott,
átsegített gondon, bajokon,
bár lehet, hogy nyomokat tán hagyott
olykor bizony nehéz napokon.
Így, most néha merengésbe hullva,
lebegve a semmi peremén,
emlékeknek dzsungelébe bújva,
mosoly rezdül ajkam szegletén.
3 hozzászólás
Kedves Judit!
Csodásan megfogalmazott lírai képeket állítasz sorba az élet múlása felett.
Szeretettel gratulálok: Ica
Kedves Judit !
Igen, ilyen egy élet…
Csodás versedet szeretettel olvastam: Zsu
Szia Judit! 🙂
Minden versed elolvastam, de ez messze túlhaladja az összeset, mert összefoglal téged, hiszen kinyílsz, és kerek egésszé válsz általa.
Titokzatosnak tartottalak, de úgy vélem, itt végre megtaláltalak. A 10-9-es szótagszámok stabilak, mint miként eddig is mindig annak láttalak verseidben, bármennyire gyötört is téged az élet.
Én éppen most fedeztem fel benned azt az erőt, amelyből építkezni lehet.
Nagyon tetszik a felépítés, mert mindent elmesél rólad. Olyanokat közölsz, amit eddig is megláthatott verseid alapján az, aki figyelemmel kísért. Ebben az alkotásban benne van minden régebbi kimondott gondolatod, de az összes hallgatásod is.
Kereknek tartom, árulkodónak és kitárulkozónak. Nekem nagyon tetszett. Köszönöm nyílásod, örömmel vettem, hogy mélyebbről is megismerhetlek. 🙂
Szeretettel: Kankalin