Merengés…

Merengés…

Messze mentél, távol vagy tőlem,
Egy más vidéken, indult új életed.
Már nem ébredünk együtt néha,
Csak gondolunk a szép napokra.

Tudom, csak magadnak ismered be,
Ha leszáll az est, s csend vesz körül.
Hogy nem tudtál elfelejteni még,
Én érzem szíved minden rezdülését.

Mert szerelem volt, olyan igazi,
Olyan sírig tartó és nem felejthető!
Ugye már nem fog értünk szólni,
Sohasem a Szegedi Dóm harangja?

Tagadni lehet, de elfelejteni sosem,
Milyen volt őrülten szeretni egymást?
Mert gyönyörű volt újra meg újra
Csillapítani, a csillapítatlan vágyat!

Elengedtelek, nem tehettem mást,
Tudod, 'történelmileg' így alakult.
Tudtam, nem lehetek boldog mások
Boldogtalansága árán, hát ezért…