Mikor csak néznek, s csendre intenek,
Eltemetve – az ég sincs már velem,
Rögös utam ki vezesse? Ki fogja kezem?
Tán választ adni erre soha sem lehet,
Miért nem történik az, mi rendeltetett?
Istenek, égiek, szentek! Hová lettetek?
Megtaláltam őket, igen, bennük él,
Él, mert szava, mint parázs bennünk ég
Gondold meg, mikor mondod: itt a vég!
Sírva tekintek a múlt léte után,
Zene, hangok, képek – láttam a Fény Urát.
Esőcseppek hullottak szűntelen az égből,
Remegtek a falak a síri zenétől
Elöttem ált, láttam szemeit,
Tüzet fújtatott, -igen- rebegi-
Üvöltött a szél – mostmár nem érzem,
Napfény, hóvihar, mindentől vérzek,
Kedvesen mosolygott – új hajnal kél.
De ő? Hová tűnt? Elment a széllel,
Rátapadt a vér, két szent kezére,
Arcon vágott, így ment az éjbe,
Csináltom, mit mondott, a múlt elöl futok,
Orítanék, de már nem tudok…
1 hozzászólás
Nagyon fájó ez a vers, kérések és számonkérések, látomások és a természeti erők keresztezése és megfeszített érzések.Szép volt