Behúnyom szememet,
mert bánt, amit látok,
túl sok a zaj bennem,
s nem nyílnak virágok.
Nem szeretnék sírni,
de kicsordul könnyem,
szorítja a torkom,
nem enged egykönnyen.
Hideg, fájó érzés,
mi mocorog bennem,
összetört valami,
tán éppen a lelkem.
Rab itt a gondolat,
megoldásért kiált,
de csak kínok jönnek,
fájdalmaktól zilált.
Menekülnék messze,
vágynék új reményre…
S csak feszülök némán
saját keresztemre.
Magamra terítem
szomorú magányom,
merülök csendesen,
elnyel a világom…
Halkan zsong a létem,
fény kúszik énfelém,
szelíden átölel,
nyugalmat önt belém.
Elillan a magány,
nem vagyok védtelen,
tiszta ragyogással
fogad a végtelen.
12 hozzászólás
Kedves Judit!
Oly szomorú a versed eleje, de a végén ott a fény.
Fájon szép versedhez gratulálok, ám vidámabb perceket is kívánok neked!
szeretettel-panka
Kedves Panka, nagyon köszönöm!
Érdekes kettősséget érzek a versben. Nyugalom, fájdalom vegyül.Illetve fájdalmas nyugalom. No olyan kicsit érthetetlenül írhatom, de másként nem tudom kifejezni.
Szeretettel:Marietta
Szia Judit! 🙂
Ritmikailag mindig lenyűgözöl, tartalmilag is hozod a formád. Most is így érzek, ismét megtaláltad a merüléshez szükséges szavakat, úgy fűzted össze őket, hogy az alábukás problémamentes lehessen. Ügyesen lavírozol a költészet végeláthatatlan útjain, engem megint meggyőztél. 🙂
Egyben azért mégsem: a "behunyom" szó így helyes. Egyébiránt stabil amit közvetítesz, érdemes ide bejönni! 🙂
Szeretettel: Kankalin
Köszönöm kedvers Kankalin, ki fogom javítani.
Szeretettel, Judit
Kedves Marietta!
Egy átmenetet szerettem volna kifejezni…
Köszönöm, Judit
Kedves Judit!
Mintha magamat olvasnám a műben! Nagyon jól fogalmaztad meg a mondanivalód!
Különösen ez tetszik:
"Hideg, fájó érzés,
mi mocorog bennem,
összetört valami,
tán éppen a lelkem." De az utolsó versszak is gyönyörű!
Szeretettel:
Nairi
Köszönöm Nairi!
Kedves Judit!
Vaóban, versedből a sok-sok fájdalom érződik, s mégis csodálatos szavakkal írod le érzelmeidet. Átolvasva még egyszer nem is tudok választani, melyik rész tetszik legjobban, mégis válaszottam végül:
Menekülnék messze,
vágynék új reményre…
S csak feszülök némán
saját keresztemre
Te is mestere vagy a verselének.
Gratulálok szeretettel: Kata
Kedves Kata, köszönöm, hogy olvastad!
Szeretettel, Judit
Alkotásodból a reménytelenség és kilátástalanság üvölt a szavak sajátos hangján. Nem mondhatom,hogy szép,mert egy fájó érzésre véleményem szerint nem lehet a szép jelzőt használni. Viszont az érzést,amit éreztetni akartál,vagy éreztél maximálisan jól írtad le.
Átéreztem az olvasás erejéig azt az érzést amit éreztél.S a végén az utolsó strófában bontakozik ki teljesen az egész lét értelme.Ami nem más,mint van kiút…Van lehetőség és megoldás… Hiszen minden sötét és komor éjszaka és éj után egyszer eljő a csodás pirkadat.
Gratulálok.
Kedves István!
Hogyha sikerült átadnom azt amit érzek, akkor már nem hiába írtam a versemet.
Köszönöm, Judit