A mélységes tenger büszkén öleli körös-körül,
mint újszülött gyermekét a kíntól lihegő anya.
Hullámzó dombvidék lábánál füves síkság terül,
e földet, mintha kevésbé marná a századok foga.
Megkopott sziklák hátán virít megannyi ősi templom,
haragosan csapkod a hullám, a kövekig vert parton.
A látóhatárt szemben, a sárga tenger uralja
jobbomon kék odafenn s odalenn, mögöttem a zöld,
mely összenőtt erdeit lombozó fákkal takarja,
balra, ezer tavaszi virággal színezett szántóföld.
Errefelé gyakran esik, de ne képzeld azt, hogy ez rossz.
A zápor szomorúság helyett itt csak vidámságot hoz!
Szivárványok érik egymást, és egyszerre a földet.
Tombol a szél, mi fodros bárányokat kerget, akár
kitartóan loholó vad, a védtelen űzött őzet.
Lévén hűvös ősz, tavasz, enyhe tél, vagy épp szikrázó nyár.
Árnyak kelnek sebesen, aztán elfoszlanak hirtelen,
Ázik a táj, majd gyorsan szárad, napról-napra szüntelen.
2 hozzászólás
Kedves Peter!
Gratulálok,nagyon autentikusan sikerült
lefestened a tájat ahol élsz.
Kent-et!
Nálunk SZINTE MINDEN ugynaz!
Az idöjárás különösen!
Gratulálok:sailor
Kedves Sailor,
E verset még York megyében írtam, de Kent is nagyon hasonló.
Ami talán különbözik, az az emberek hangulata és az összkép "arca".
Ezt valóban nem lehet papírra vetni, inkább látni kell.
Köszönöm a dicséretet, és örülök, hogy tetszett.
Üdvözlettel: Peter