Ülök a szobámban,a zenét hallgatom
Sirni volna kedvem a szeretett dallamon.
Eszemben ott jár az a szikrázón szép este,
Mikor ajkam a tiedet oly forron kereste.
Hallgasd most,édes,a te számod hallgatom
Tudod ,melyet mondtad ,szeretel oly nagyon.
A könny lassan lefut szomorú arcomon
Hadd folyon ,nem számit ,ha bánatom kiadom.
Elfog az érzés ,hogy itt vagy megint velem,
Átölelsz csendesen s megfogod a kezem.
A szemed szikrázó estcsillag az éjjben,
Mely mindig nekem ragyog odafent az égen.
A szám lejárt s a fejemet felkapom.
Az egész nem egyéb csupán egyszép álom.
A valóság súlya nagyot nyom vállamon.
Messze vagy ,oly messze s hiányzol , csillagom!
[IG_KITOLT]
2 hozzászólás
Ez is nagyon tetszik, jól tudod megjeleníteni, úgymond “kivetíteni” az érzéseidet, és különösen tetszik ez a bokorrím dolog. Talán mintha az alaptéma kicsit elcsépelt lenne, de ezt csak azért mondom tényleg, hogy valamibe belekössek, egyébként nagyon jó.
Nem fogok hazudni…
Nagyon gyönyörű vallomás, nagyon "érzékien érzékelhető", érzelmekkel.
Csodálattal adózom…ezért az élményért, hogy ezt olvashattam…
Üdvi: d.p.