Mester és tanítványa

Keleten, hol felkel a nap
Nem divat a szalmakalap,
Nincs helye a kecses bájnak
Férfi vagy? Menj szamurájnak!

Komor külső, zord tekintet…
Érd el ezt a komoly szintet,
Aztán kaphatsz ruhát s kardot
– Bölcs vagy, ha magadnál tartod!

De mit ér a kard s a kelme,
Ha urának nincs értelme?
Ezért, hogy jól forgasd tőröd
Tanítvánnyá kell szegődnöd

Minamoto is így kezdte,
Ura kardját ő élezte
Minden nap. Ez így volt szokás,
Nem hallatszott sok nyafogás

Ámde míg az ember legény
Nem az ész a legfőbb erény,
Figyelmetlensége nyitja:
Ifjú, s szíve irányítja

Mert e csöppnyi tartományban
Egyetlen egy kedves lány van
Csupán. Haja, mint az ében,
Most is ő jár a fejében

Normál helyzetben ez nem gond
Viszont mindjárt döntő szempont,
Mikor kard van a kezedben,
S fenni kell, mert élezetlen

Lássunk csodát, meg is esett
A fegyverrel a baleset:
Fabatkát sem ér már, mivel
Rövidebb lett tíz centivel

„Ej, milyen egy ócska holmi!
Hogy lehet ezzel harcolni?
Inkább illik gyönge lányhoz,
Mint ily vitéz tanítványhoz”

S amíg magát mentegette,
Vizsgálgatta, nem repedt-e
Meg az anyag a kard élén,
– Jó lehet ez még a végén…

Elő hát a köszörűvel!
Lássuk, mit és hogyan művel
Minamoto a rossz szablyán,
Megy ez neki néhanapján

Nekilátott hát serényen
Ne maradjon rajt a szégyen,
Robotolt, tette a dolgát,
S köszörülgette a csorbát

Ám az ifjú elme léha,
S könnyű elterelni néha
Pláne, mikor a gazdája
Ábrándozásra használja

S míg az idő sebesen múlt,
A penge éle eltompult
Mi több, megérkezett ura
Jó mestere, Nakamura

Pillantása tűz és kénkő
Látszik, nem lesz túl megértő
Hangja haragos és kemény
Békülésre semmi remény

„Mit tettél te tökéletlen?
Nézd, a kardom tök életlen
S rövidebb is ráadásul,
– Miért is vettelek be társul?

Hallgasd meg hát a döntésem:
Mivel eltoltad a késem,
Szolgám maradsz mindörökre,
S gondod lesz az eszközökre

Nyomban lejár büntetésed
Ha majd az elmédbe vésed:
Hiába van agyad s kardod,
Ha élezetlenül tartod"