Nem hiszem el, hogy tegnap volt karácsony,
dagadó hurkák, aranyszín foszlós kalácsok
ültek büszkén a damasztos asztalon,
mára a kihűlt zene, álmatag halmait hallgatom.
Az idő, mint megfoghatatlan elméleti csoda,
hajszálvékony gombalemezek között lapuló moha,
egy természettudós most nevetne,
nincs ott semmi csak rés, te eretnek.
Habzó tengeren, az óceán mélyén,
keresem az égen, az űr mezsgyéjén,
tikkadt sivatagban, magasok csúcsán,
föld gyomrában, míg kialszik a gyufám.
5 hozzászólás
Kedves Edit!
Elmélkedsz az idö mullásán,
emlékek maradtak csak egy egy szép hangulatos
eseményröl,ünnepröl.
"Habzó tengeren, az óceán mélyén,
keresem az égen, az űr mezsgyéjén,
tikkadt sivatagban, magasok csúcsán,
föld gyomrában, míg kialszik a gyufám."
Remek az utolsó sor.
" míg kialszik a gyufám."
Csoda jó a hasonlatod!
Gratulálok:sailor
Szép napot
Köszönöm Sailor!
Elgondolkodtató, gyönyörű versed
szeretettel olvastam.
Kellemes napokat kívánok:
Zsuzsa
Köszönöm Zsuzsa!
Ölellek!