Mi lennél gyermekem?

Ballada

Kegyetlen sorsa dúl szívében:
marja szívét a fájdalom.
Mi lennél, – ha megszülettél volna,
s most lenne, ki engem istápolna?
Hiába fáj az anyai szív!

Kegyetlen sors akkor nem hagyta,
hogy háború alatt jöjj világra.
Szívem alatt sírva hordtalak,
mégis tőlem a sors elragadott,
minden hiába volt…

Könnyes szemmel ágyában gyászolja,
múlnak a napok egymás után,
gyötrelme nem múlt, nincs ki elsiratná
a nagy bánatát. – Minden hiba!
Gyötrő a bánata!

Hosszú hónapok, kegyetlen éjszakák
múlnak el egymás után. Nincs vigasza,
gyötrelme már örökre övé marad,
gyermeke nem térhet vissza már.
Gyászolja hiába!

Ágyában fekszik, ki tudja meddig
sírhat az anya, éjjel és nappal,
nem múlik fájdalma, minden hiába,
fáradt szeme zárva, nyugovóra vár.
Tán’ elalszik már?

És akkor ablaknál libben a függöny
a csillogó szemű kisgyermeke:
a meg nem született kicsi fia
fölé hajolva, arcát simogatva
jő, s így vigasztalja:

Szerettél volna, nem te hibád, tudom,
arra kérlek, emlékedben őrizz meg
drága anyám, sosem feledj’ engem,
most is szeretlek, imádkozom érted
a Mennyben, hogy gyógyuljon sebed
– Édesanyám!