Az idő rohan, az évek telnek,
Nekem vajon mit hoz majd az élet?
Ha visszanézek, mit látok majd?
Örömet, könnyet, fájdalmat, bajt?
Mit jelentesz majd nekem?
Összerezzenek vajon akkor is neved hallatán?
Vagy csak egy sötét zsákutca leszel,
S nevetek majd hogy mért éreztem oly bután?
De félek. Mi lesz, ha elfeledem neved,
S még az emlékeimben sem lesz helyed…
Ha elmúlik a forró, égető érzés,
És nem leszel más, csak egy tévedés?
Mi lesz, ha elszáll a hangod,
Semmivé foszlik szívemben az alakod,
Tovatűnik minden őszinte nevetésed,
S kihűlnek a szavak, amik bennem égnek?
De…Mi lesz, ha nem így történik?
Ha felgyúl lelkem, mikor szemünk találkozik,
Ha álmaimban a vágy csak téged talál,
S nem töltheti be senki az űrt amit okoztál?
4 hozzászólás
Kedves Lolita!
Szépen leírtad kétségeidet. De ha most éppen boldog vagy akkor ne gondolj arra mi lesz ha… élvezd az élet minden boldog pillanatát! de azért jó, hogy kiírtad magadból.
barátsággal Panka!
Kedves Panka! Ezt a verset nem most írtam, hanem még tavaly…Amikor még nem hittem, hogy valaha is együtt leszünk…Csak azért teszem fel először ezeket a verseket, mert sorrendben akarom…:D
Kedves Lolita!
Én ezekből a kétségekből a reménykedést éreztem ki, főleg a legutolsóm verszakból. Arra tudok csak gondolni, hogy épp szakítottatok, de te visszavágytál hozzá, és ezt olyan szépen adod vissza, hogy… azt kell mondjam, elolvasom az utolsó versedet is 😀
Üdv.:
Jessie
Hát igen, a reménykedés nagyon ott volt és a helyzetet is jól átláttad:D Azért örülök, hogy nem lett igazam és nem lett betölthetetlen űr! 😀