Hemzsegő higany-vágyak
tartanak itt a sárban.
Ajkam két felébe csimpaszkodnak…
minden lélegzésben iszapos hab
Megelégedésig elteltem
birtoklást sóvárgó jelenem
sötét, zegzugos bugyraival…
miért szóljak, ha nincs, aki hall?
S ha hall is, mit sem ért,
s szűk nekem ha tágul e tér
a pillanat folyamat szelete
a káprázat szemednek…
s újra ráébredek: nincs most
nem lezárt a tegnap, és így hol-
napunk is hamarabb kész, mint gon-
dolnánk sokan… hát mi ez a pont
ami mégis fáj, hasít, vákummal éget
itt belül? S a vággyal egy a harag: éppen
szenderül. Az idő azt hiszed halad… mégsem…
nem repül. Mert oly egy az, mint a képzet:
már a magban FA feszül, édes kenyér,
vagy egy asztal, s majd végleg elég-
ni tűnik, s meleget áraszt… Értem… Erény…
feladtam mindent… s így végleg enyém…
Nem kell, nincs szükségem… csak engedem…
hiszen ha hozzám, ha el, az egyre megy…
Égi felleg: a nap szerette tenger…
Nem szeret, ki elengedni nem mer…
5 hozzászólás
Nagyon sok minden van a versedben, szinte kapkodom a fejem.Egyrészt hallom azt a ritmust, amit picit zavar valami rendetlenség féle, vagy csak én hallom rosszul. Picit zavarosak a szavak egymáshoz simulása, de van benne éltető reménysugár.
Üdv:ruca
Bizony: nem lett remek. Azt szerettem volna, ha végig remeg, s felvillanó képek villámlón felvillantanak éles kontúrral, érthetően érthetetlen, de egyértelmű, s sok mimdemre ráhúzható allegóriákat. S az igazságokból egyre növekvő méretű, vibráló kérdőjel áll össze, amely a végén hirtelen egy szusszanó félmosollyba kisimul 🙂
Örülök, hogy itt jártál 🙂
Üdv: Gabe
Kedves Gabe!
Versed érdekesnek tartom, de több mindenfélét nem értem, miért így írod?
Ilyet még soha nem tapasztaltam még mai (a rossz) szabad-versekben sem,
pl. azt, miért kell versben szavakat elválasztani?
Miért kell például a hol-napunkat, a gon-dolnánk szót vagy az elég-ni szót, a sorvégén szétválasztva, felét átvinni a következő sorba?
Hiszen a szótagszámok egyébként sem stimmelnek szakaszonként a soraidban.
Egyébként hasonló verset, mint a tiéd, legjobb prózaversként a lap baloldalától végig a jobboldalig írni. De még abban a formában sem lehet szavakat elválasztani, átvinni a következő sorban, mivel a versek kategóriájába tartozik.
Szerény véleményem, hogy a versnél is nagyon fontos, hogy a mondatokat a csodálatosan bőséges magyar szavakat használva, értelmesen megfogalmazni.
Nem bántani akarlak azzal, amit kérdésként föltettem, de kíváncsi lennék a válaszodra, véleményedre.
Üdvözlettel: Kata
Kedves Kata! 🙂
Direkt töröm meg/hahyom megtörni, átlendülni a szavakat, momdatokat, gondolatokat egy verstanilag lezárandónak vélt határon. Persze, még nem megy tökéletesen, hisz nem irodalmár vagyok, s rímeket nem szabályozom, a szótagokat ritkán számolom. Igazad van, a.magyar nyelv csodálatos, de nem korlát, cél, vagy idol, hanem gondolatok és érzelmek átvitelének egy nagyszerű, szép.eszköze. De eszköz, és nem cél. Persze, aki irodalmár, az felháborodhat, elnézést tőle. Nem igyekszek versírást tanulni, s szabályokat, mert ha.ehyszer valaha alkotni szeretnénk igazán nagyot, azokat ugye nem követhetjük, mert másokat követve igazán újat nem adharunk. Főleg én, akitől.az irodalom oly messze áll 🙂 Szóval nem tudok, csak.szeretek írogatni, ha tetszik jó, ha nem, azt érdeklődéssel hallgatom, mert a nem bántó.kérdések, mint a Tiéd is, közelebb viaznek magamhoz akire rendkívül kiváncsi vagyok 🙂 Szóval elismerem: formailag verseim többnyire.felháborítóak, mint tetszetősek, vagy ….
… Vagy csupán elnagyoltnak, letisztulatlanoknak tűnhetnek 🙂 A képeket és érzéseket igyekszek kifejezni csak, esetlegesen kérdéseket felvetni, vagy megindítani egy gondolatfolyamot… Formát követni sohasem volt célom, mert sok jó kortárs akad, akinek ez igazán jól megy 🙂 Azt a részt (vagy többletet a versben) szeretettel nekik hagyom, és megelégszek azzal, ha gyönyörködhetek benne. Ha a verseimben olykor stimmel a szótagszám, vagy formailag ehyben vannak, az sosem tudatos! 🙂
Hálás vagyok, hogy itt jártál, s megosztottad velem nézeteidet a vers-félémről 🙂
Remélem, hogy máskor is megosztod velem gondolataid, észrevételeid, élményeid 🙂