halkul szó számon,
csorog eső koszos üvegre,
ájul barna levél csupasz földre,
rajzol foltot az alkony,
dobja köpenyét a tájra,
üvölt a szél
fák karjait rázva,
sír kisgyermek mosolygó anyára,
csap reszkető lélek simogató kézre,
harag rajzol lángoló keresztet az égre,
csattan a szív válaszul békére,
hajnal zokog…
Dúdolnia kéne!
2 hozzászólás
Szia Timi!
Szomorú, de gyönyörű. Kiemelem a megszemélyesítéseket, mert egészen különlegessé teszik a verset. Az utolsó két sorban rejlő ellentét kiemeli a mondanivalót. A formája is szép. Értékes munka!
Gratulálok!
Üdv: Kankalin
Ez nagyon megütött ,ez a vers fantasztikusan jó,ezzek a képek ,szóval nekem nagyon tetszik.Üdv:Szekelyke.