Miért sír az ősz

Fátyolos, szürke most az ég,
nem kel fel a nap,
lustán ásítanak a fák, madarak,
némaság gurul szerteszét.

Álmából ébred csillogva a dér,
szél motoz a bokrok alatt,
ahogy zizegve hordja tovább az avart,
ég könnye hull esőfüggönyén.

Serceg a szú, amott még tücsök zenél,
megdermed röptében a pillanat,
bősz szél korbácsolja partra a tavat,
ütemre kering sok rőt falevél.

Még tartja magát egy-két kósza levél,
s mint egykor öreganyám keze remegett,
egy fonnyadt ág hegyén megadóan remeg,
ahogy ökleli a fagyos szél.

Miért sír az ősz, vajon miért?
Tán kesereg elmúlásán,
vagy a távolban magányosan, árván
sír egy bánatos szív valakiért.

Ne sírj szív, ne sírj te ősz,
süt még reánk a nap,
fák, virágok újra rügyet bontanak,
s hinni kell, hogy a szerelem mindent legyőz.