Mondd, miféle játéka ez lelkednek,
ahogy kést döfsz szívembe,
szavaiddal torkom szorítod, mint
bűnös gyilkosét a kötél,
ki halála előtt még egy pillanatot
remél, melyben elmerülhet
s lenne ez az egész gyönyörű
Élet, mit rajtad keresztül féltett
az övé és a tied…
3 hozzászólás
Hát kegyetlen játék!:(Mikor apró remény sugarat küld az kit szeretünk, és hirtelen kapja vissza, mielőtt még hozzánk érne igazán…hát az KÉS!Folytogat, és bizony az ember gyakran érzi úgy akkor, hogy ez egy halál előtti pillanat.És valóban az, hisz a lelkünk ott, akkor meghal egy kicsit:(
Szeretettel olvastam nagyon szép versed
Kriszti
Szia leslie!
“Torokszorító”…
(…még jó, hogy ezt a verset 2006 márciusában írtad… bár az idő nem mindenre ír…)
Gyömbér
Gratulálok!
Kemény és nagyon szép vers!
Szeretettel: Béla