és lelkem ezernyi darabra törve,
fájdalmam határos földdel és éggel;
miért, ó, miért, mondd, miért mentél el?
Szívemben bánat és hideg tél lakik,
ott van lábnyomod hófödte tájain,
titkaim átadtam, megbíztam benned;
miért, ó, miért, mondd, miért mentél el?
Lelkembe lándzsaként hatoltak szavaid,
nem látok kiutat, egyedül vagyok itt,
nyújtom, de senki sincs, ki fogja kezemet;
miért, ó, miért, mondd, miért mentél el?
Miért hagyod el, mondd, magányos lelkemet?
Miért dobtad el, mondd, kesergő szívemet?
A szívem kesergett, azt mondtad, érted őt,
s azt mondtad, segítesz, te adsz neki erőt.
Most elmentél. Azt mondod, nincs szükséged rám,
azt mondod, jobbak is várnak még reád.
Neked jó, nekem nem! mi lesz most velem?
Visszajössz, vagy végleg elfelejtselek?
3 hozzászólás
Hát, azt mondják szerelmek jönnek mennek. Elfelejteni azt nehéz igazán, akivel nem csak szerelem, de a barátság is összekötött. Itt úgy látom erről van szó. Szerintem ne akard elfelejteni. Éld meg a fájdalmat, aztán gondod át mik azok a dogok, amiket tőle kaptál és amitől több lettél. Erre legyél büszke és majd jön az Új, akinek mindenestül kellesz!
Üdvözlettel:
Deiphobae
Szia Joxi! 🙂
Még mielőtt elalszom, feltétlenül szerettem volna elmondani, hogy ez az eddigi legjobb versed. Büszke vagyok Rád. 🙂
Nem tudok most bővebben írni, ha lehetséges, később megteszem. 🙂
Írj sokat! 🙂
Szeretettel: Kankalin
Joxi,
köszönöm. Még emlékszel talán az ígéretre. Én ígértem, te is ígértél. Ne feledd ezt el!
Szeretettel,
Miléna