Öleld a fát
szívj turbolyát
túrd a földet
edd a zöldet
beszélgess madárral
zenéd a madárdal
hangszered dióhéj-csigaház-csörgő
millió virágmag tokhéjban zörgő
lépted az erdő
járásod dombhát
hideget meleget
az égbolt ont rád
nem félsz a tűztől
vized is bőven
önmagadat
érzed a kőben
lakhatsz a fű közt
csodálhatsz lombot
egyetlen társad:
kezedben sombot
ablakod ajtód
mindig kitárva
se fal se udvar
hogy is lenne zárva
telhetnek tőled
bátran az órák
Nap-Hold ütemére
nézel az égre
nem őrzöd múltak
ködporos képét
nem kérded
mivégre
mi vár rád
s mi van rád kimérve
nem hiszed istennek
embernek vétkét
nem ismersz bánatot
nem vágyol békét
előtted egyforma
szép és a rút
mint talpad alatt
a patakmeder
a szikla, az út
nincsenek titkok
mindent értesz
– nincs is kitől –
semmit se kérdesz
a szemhatár
nem határ
térül az idő
fordul a Föld
fád lombja élet
gyökere csönd
Minden egy
By kiskató
1 hozzászólás
Szia kiskató! Nagyon szép vers, könnyű és jó olvasni. Valamit viszont nem értek. Úgy kezded, hogy instrukciókat adsz valakinek: "öleld a fát…túrd a földet…" – aztán átmenet nélkül megállapításokat teszel: "zenéd a madárdal", stb., majd később, ugyanabban a mondatban tanácsokat adsz: "lakhatsz a fű közt/csodálhatsz lombot", s ezt követően a vers végéig ismét megállapítások jönnek. arról, hogy az a valaki, vagy valami milyen: "nincsenek titkok.." stb. Szándékosan raktad össze mindezt egyetlen mondatban? Nekem a szerkezete így kicsit bonyolult. DE, hangsúlyozom: TETSZIK! Üdvözlettel. én