Minden elmulasztott érintésem
itt lüktet az ujjaimban majd ha
kinyújtott kezemmel elérlek
minden el nem csókolt csókom
égni fog a számon amikor
szétnyíló édes szádhoz érek
a nap, a szél , az évszakok
mind vágyakozássá válnak bennem
lennék egyetlen szeretőd
ebben a késői szerelemben
de csak jajkiáltás vagyok
eleven seb ami éget
már mindenre késő vagyok
szerelemre halálra is
semmire
nem kérlek
2 hozzászólás
" S benne vagy te minden félrecsúszott nyakkendőmben és elvétett szavamban. "
Erre hajaz e vers, és már nem először érzem, hogy igazából a közepétől indul be igazán, azaz lesz igazán egyéni, mintha itt mernéd elengedni a kályhát. A második fele telitalálat, nagyon tetszett.
grat. Grey
Kedves István!
Mennyire eltaláltad a bennem munkáló gondolatokat! Időszakonként pont így érzem magam. És sajnos nagyon gyakran előfordul, hogy akkor találjuk meg azt vagy akit, amikor már későnek érezzük….
Üdvözöllek: Szilvi