most nem látszom, elloptak a felhők
élesek a képek, reggel van, szöget zárok be az éjjel
délelőtt, a boldog idők, és úszol a felhők előtt
délután elnyúlok, noszogat a tett, kényszrítő ereje
de csak fekszem az ágyamon, és sajdít a fájdalom
miért teszed?….És ez hová vezet?
este lett, fázósan összehúzom magam
elolvadtak az árnyak, csak magamra, miért várjak
ez a nap, épp most lett parttalan, visszahívnám önnmagam
bevackolok oda, hová senki sem követ, nyugodtan dobban a szív
és jön az éj…nyúlós massza, álmok, és életek terített lapjai
édes, mert kicsit máshová utazom
de reggel ismét felkel az én csillagom
és lehet, hogy ez a "másik" ma, ismét,nem lesz az én napom
de újra vállalom
5 hozzászólás
Huhú, de hányszor bolyongunk önmagunk labirintusaiban! Nehéz a szabadulás, pláne ha az ember egyedül van és a napokban sem születik semmi új. De igaz ! Vállalni kell az új napokat, mert valahol majd mágis akar egy kis boldogság nekünk is. Bocsánat, úgy beleéltem magamat, hogy veled együtt botladoztam a kilátástalanságokban. Kifejező szép vers. üdv. fefo
Szia!
Ez az újra vállalás az, ami az élet értelmét megadja, hogy a kudarcok ellenére is képesek vagyunk talpra állni.
Szeretettel: Rozália
Kedves Dinipapa!
Nagyon komoly vers. Minden nap után jön egy új nap és soha nem tudjuk előre melyik lesz a miénk. De hidd el, egyszer az is eljön és utána már minden nap a miénk lesz.
Tetszett a versed.
Üdv: József
nagyon szép, komoly gondolatokat irtál Dinikém..gratulálok!
Ez a versed is nagyon tetszik, annak ellenére, hogy
ici-picit pesszimista az elején. Nálad nem vagyok hozzá szokva
az ilyen hangulatokhoz.
Csak ismételni tudom magam, nagyon tetszik!!!!!!
Ör5ömmel olvastalak.