Lüktet sejtjeimben a vér,
Pumpálja szívem a létet,
Dübörög, mozdul bennem
Mert a mindenség kincse lettem
Ahogy előrevisznek a léptek.
A vágy belém újra visszatér
És szívem megint adni készül,
Mert magamnak mit érnek tetteim,
Ha nincsenek velem szeretteim,
Kiket mindig óvok vitézül?
Mosolyom ad és szeretni kér,
A sebzett percek tovaszállnak.
Mint arany napsütés, vad vihar,
Puha szellő, mi óv és takar,
Integetek a nagyvilágnak.
3 hozzászólás
Kedves Miléna!
Jó hangulatú, kedves hangvételű verset írtál. Az utolsó szakasz tetszett igazán, mert abban van benne szerintem mindaz, amit az egész verssel ki akartál fejezni. A szeretet a világ kincse, s ha nem tudunk szeretetet adni, megbecsülni azt, hogy kapunk,akkor elvesztünk. Üdvözlettel: Szilvi
Kedves Miléna!
Olyasmit fogalmaztál meg gyönyörűen, ami tényleg nagy érték… Árad a versedből a szeretet és a nyugalom…
Örülök, hogy olvashattam a versedet; most különösen nagyon jól esett…
Szeretettel: barackvirág
Köszönöm nektek a kitüntető figyelmet!
Miléna