A város éjjel mutatja igazán hamvait,
titkolt gyöngyszemek, vasmacskák karma mit
rejt. Köd-szerek susognak míves semmi-lét tornyán,
régi ismerősök bandukolnak, keresik a halált:
ejtőznek lankadatlan, kopott kormány tőrét
markolászva, halálra vált
arccal karcolva
emberbőrt vágnak
,hiszen itt a vadászat.
,,Éjjel téged várunk" sziszegi az erdő..
az elkerített temető-ként termő,
bővirágú szív-kerítő. De
hazugság, szava nem többet, semmit ér.
Mélyén csalfa, sötét zugság,
hívogat, ifjú, bár megtört szívet mér.
Pedig minden, és rejtek
mit ígér.
Hazugsággal fejtett karója égigér…
De azért…
mosoly a mi részünk,
nekünk, kik a városban élünk.
Ezer tettért éjjel
egymást,
s mást remélünk.
Mindörökké. És élünk.
5 hozzászólás
Szia! Különleges a stílusod, bár úgy érzem, még nem teljesen kiforrott. Vannak képzavaros részek a versedben ("De hazugság, szava nem többet, semmit ér." , "Pedig minden, és rejtek mit ígér.") Talán nem is képzavaros, csak hiányérzetet keltő. Vagy még nem értettem meg teljesen 🙂 de igyekszem, mert sablonosan szólva "van benne valami".
Hanga
Szia!
Köszönöm a hozzászólásodat, tényleg nem túl kiforrott a stílusom, de mindig újjal próbálkozom 🙂
Szerintem ez a rész nem feltétlenül képzavaros, maximum kissé kusza. Éppen így van értelme, ahogyan kimásoltad azt a két sort. Szeretem rejtvényszerűen írni a verseket 🙂
Gergő
Kedves Gergő!
Versed talán egyetlen hibája a címes és az, hogy nem a prózaversek közé soroltad. Ugyanis kimondottan oda való, hiszen ott nincs formához kötve, és szabadon választható. A tartalma viszont nagyon tetszetős és a sorvégek rímelnek. Ha tehát valaki felolvassa, biztosan szépen hangzik az egész.
Kata
Köszönöm kritikádat,
a cím valóban elütő kissé, de ezzel számomra (legfőképpen) ezáltal vált személyes verssé ez a mű.
Valóban lehet, hogy a prózaversekhez kellett volna sorolni, sajnos annyira nem jutott eszembe, hogy azok közé soroljam 🙂
Gergő
Nekem a cím kimondottan tetszik. Ha a így írnád mindörök-kéj, akkor pedig egyáltalán nem ütne el a vers többi részétől, hiszen így képeznél egy hapax legomenont, ami egyébiránt több helyütt is fellelhető a versedben. A vers eleje valamiért erősebb nálam, mint a vége, mintha ott már fogytán lenne az a mindent elsöprő erő… a saját verseimmel is ez a problémám, nem tudom megőrizni az erőt a vers végéig. Egy kis idő, s talán mindkettőnkek sikerül! Sok sikert hozzá!
Bettina