Eligazgattuk a földet,
elsírtuk a sírnivalónkat,
és indultunk is haza már
fejfák és koszorúk közt.
Én a halált mindig kikerültem,
vagy megdőltem előtte kissé
ünnepi díszben.
De most már csak bólintok
neki épp, mint egy valahonnan
jól ismert figurának.
Gyertyát sem gyújtok,
minek is, elfújja a szél.
Minek?
By szilkati
9 hozzászólás
Kedves Kati!
Szinte végig azt hittem, hogy mély szomorúság hatja át a verset, de tévedtem… (?)
🙂
Szeretettel: Szabolcs
Kedves Szabolcs!
Tudod hogy van: "Az élet mellett ott van a halál. A boldogság mellett, a lehangolás.."
Szeretettel: Kati
Kedves Kati!
Nagyon jól kifejezi írásod a címet:
Kedves sailor!
Gondolkoztam egy darabig a címen, aztán ezt találtam megfelelőnek. Köszönöm, hogy elolvastad.
Üdv: Kati
elnézést,elszállt
Egy idő után az ember beletörődik a megváltozhatatlanba, ha kívülről nézi…
Szeretettel
Ica
Kedves Ica!
Van, akinek a halálába nem tud beletörődni az ember. Valóban nézőpont kérdése.
Köszönöm, hogy elolvastad.
Szeretettel: Kati
Kati! Valahogy így érzek én is.
Szeretettel: Edit
Szia!
Vajon eljut-e az ember odáig, hogy olyan természetesnek tartja a halált, mint az életet?
Köszönöm, hogy itt jártál.
Szeretettel: Kati