Minek szórja szavát szitok

Porból porrá lenni is már titok
Léted értelme egy szétposztolt tiktok
Akad ott még többi is tudja ki nyitott
Rejtegeted csak Tudom én, hogy tudod
Nincs is már más igazán
Csak amitől félek
Hogy sosem érek majd célba
És még csak körbe se néztem
Talán ekkor veszem majd észre
Miért van hogy aggódsz
Mind azokért miket majd hátra hagyok
Nem akarsz te rosszat
Se sokat se keveset
Ezt is pontosan tudom
Mégis hajtod egyre inkább
Hited belé vagy felé bizakodva
Hol a boldogság még csenevész
Jobban tenné inkább ha lenne merész
Kívánod és akarod ezért aztán nekem is
De én ilyenkor kiáltanék inkább: hellot
Elhaladt már a vonatod, déltájt
Pöfögve gyengén és nem zakatolt
Elemésztve lassan az időt mi távolodó
Beért így is célja végállomására
Ahol a kijelző jelzi, sípja kifújtát
Kifáradt bölcs mozdonyunk
peronba kapaszkodó mivoltját
Kitartó volt s nem hibázott
Elhagyták már őt a felszállott utazók
S Velük együtt minden terhük
Mégis magányában várja tovább
Nem is kevés becsülettel
Hogy végre aztán elszámolják vele
mindazt miért élt s létezett
A kapott időt s vele a lehetőséget
Hogy aztán adta-e ő
másnak ezt vissza
Kezdett-e ő
a benne elő szellemmel
Tudatalattival vagy akár
Vágytól kaparózó érzéssel
bármit
Büszkén tudván, mintha
mindig is tudta volna
Önti-e el a boldogság
melegség szívét
Tudván ezt nem is folytatom
Nem gondolta rosszul
Mármint értelmét az egésznek
Végre most már kívülről is látom
Ezt bizton értve, állítva
hogy ez az-az út
Minek épp a végén jár most
Onnan igen
A szabad fenn föld dombjáról