Úgy, mint aki meghalt már egészen,
És sírjába rakva már emléke sincsen,
Tűnj el tőlem minden gondolatból.
Ha végtelen voltál, maradj ócska rög,
Kit messze rúgnak és odébb görög,
S az ember engedelmesen magára hantol.
Húzz magadra port a porból újra,
De tudd, hogy nincs, ki itt rólad lefújja,
S megóvjon bennem az örök zivatartól.
11 hozzászólás
Nekem nagyon tetszik ez a versed is. Szomorkás ugyan, de szépek a képeid, és jók a rímek is.
Ám fel a fejjel, nem szabad ennyire szomorúnak lenni! Az élet szép, csak nyisd ki szemed!
üdv
Szellő
Köszönöm 🙂
Tetszik a vers, egyetlen dolgot hiányolok: nem derül ki számomra, hogy kihez vagy mihez szól. Nem konkrétan érdekel, csak annyiban, hogy ember, természetfölötti dolog vagy akár egy érzés, gondolat?
Egy személyhez szól.
"S az ember engedelmesen magára hantol." Itt jelzem egyébként.
Kedves Miléna!
Tetszik a versed! Jó! (a;a;b – c;c;b – d;d;b ez benne van az irodalmi lexikonban, csak nem jut eszembe a neve, mert épp nincs nálam…)
Mást már nem tudok mondani, mint ami lentebb elhangzott.
A.í.: Faddi Tamás
kedves Miléna!
Nagyon szép a vers.
Gratulálok! Mély érzésekről tesz tanúbizonyságot.
A szerelem és a gyűlölet az egyik legerősebb érzések.
Csúnya tettet követhetett el ellened.
Próbálj a fény felé közelíteni, ezt az emléket pedig hagyni a homályban.
Szeretettel: Béla
Köszi szépen 🙂
Bár ez nem egy szerelmes vers, még csak nem igazán gyűllködő, inkább valahogyan lemondónak szántam. Érdekes, hogy ahány ember, annyi féle dolgot érez bele. 🙂
M.
Ettől jó:))
Tudom 🙂
Attól még kicsit izé, hogy nem tudom úgy kifejezni magam, hogy mindenki ugyanazt megértse belőle. Dolgozom rajta. 😀
Van ebben egy kegyetlenség-mozzanat, ami nagyon ütőssé teszi a verset. Nagyon tetszik.
Üdvözöllek:SzJ
Szia!
Erre egészen ráéreztél, köszönöm!
Miléna