Búsulok mikor vége a nyárnak,
háló-sapkában ködfelhők járnak.
Reszkető hajnal zoknija deres,
fázik a bokor, orcája veres.
Eljő a tél is, jégvirág nyílik,
megható látvány, elhat a szívig.
Hótakarót fest évszak ecsetje,
lágy pihék hada hull le fejedre.
Mint fehér ünnep, ez a tél olyan,
tanúi vagyunk e frigynek sokan.
Föld a menyasszony, ruhája fehér,
hosszú kacsója az égig felér.
Vőlegény az ég, öltönyét éjjel
magára ölti mély szenvedéllyel.
Szemében csillog csillagok fénye,
s hópihék árja csókja pecsétje…
2 hozzászólás
Ez gyönyörű, tele különleges képekkel, a befejezés pedig mindent visz 🙂
Üdv: Klári
Kedves Albert!
Ilyen szép verset a télről eddig nem olvastam.
Lágy, fehér, andalítóan bájos.
Szeretettel: Kata