Nézz meg egy szál virágot, s közel kerülsz
a végtelenhez egy pillanatra,
csak gondolj madárra, s repülsz,
vágyik a lélek fel a szabadba…
… mint kecskebőrt Ézsau karja helyett
tartottak oda benneteket,
s hittétek, jótett a részetek,
mégis szétszórt a fergeteg.
Ha angyalok szólnak majd éteri hangon,
világűrrel lesz teli a hangjuk,
a mindenség partjaihoz érünk,
értelmet nyer majd sok kósza álom,
végül már csak látni akarjuk,
hogy Isten-e kit jönni reméltünk…
3 hozzászólás
Kedves András!
A lélek bizony vágyik a szabadba, s el is jut oda, ahova csak akar. S én hiszem, hogy a sors hosszútávú igazságossága folytán mindenki azt kapja, mit megérdemel, s egyszer valóban Ő jön el.
Szép versedet köszönöüm, hog olvashattam!
üdv
Szellő
Éterien szép szonettet írtál kedves András!
Én is nem rég írtam Ézsauról és Jákóbról verset, de még nem hoztam be. 🙂
Gratulálok!
Alberth
Egy picit más mint a régiek, ennek ellenére megkapóan szép ez a versed is András.
Szeretettel:Selanne