Nézem a partokat.
Az aranysárga alkonyat
végigfolyik homlokod vonalán,
állsz Te némán,
állsz némán,
mint sugaras kőris a hegy tetején.
Sörényes az égbolt,
mint a vágtató idő.
Téged nézlek én.
Hunyd le szemed!
Tekinteni jobbra vagy balra kár,
kívül szűk már a határ,
de bennem egy egész világ kitárul,
befogad, el nem árul,
magadba zárhatod,
és őrizheted,
ha úgy kívánod, elengedheted,
mert hozzád mindig újra visszaszáll,
mint otthonába a boldog fecskepár.
Csak rám tekints, ha nézni vágysz,
forrong a Nap,
s kihűlt, jegesre fagyott a Hold,
ha nem láttalak,
most a felhők is tündökölnek,
a völgyben a hangok elmerültek,
minden Téged visszhangoz már:
legyél velem!
Mint ott, a falnál…
1 hozzászólás
Kedves Miléna!
Ez a vers csodaszép:)
Köszönet jár érte….
gratulálok