Hosszú nappalokban sütött a nyári Nap,
most Hold világol, oly hosszú az éjszaka.
Nyúzott az idő, fekszik az úton kiterítve
a csend, sűrűn hull a hó reá, mint tollpihe.
Angyalnak világol már a fehér éjszaka,
hosszan lépdel, lába sem érinti a földet.
Sok telet megéltem, vagy talán még sem,
pedig voltam én is hó-angyal a réten,
ott hagytam nyomot, hol ibolyák nyíltak
ott fakadt sírva a tavasz, a legszebb éden.
8 hozzászólás
Milyen szép ez így Ica! Szeretettel olvastam, nagyon tetszett! -én
Kedves Laci!
Nagyon örülök, hogy tetszett a versem.
Szeretettel üdvözöllek: Ica
Sírva fakadt a tavasz – csodálatos. És persze a többi is. 🙂
Szeretettel: Klári
Köszönöm kedves Klári!
Szeretettel: Ica
Kedves Ica!
Tollpihe könnyedségű a versed. Valahogy lebegés az egész. Tetszik.
Szeretettel: Kati
Örülök kedves Kati, hogy tetszett a versem.
Szeretettel: Ica
Szia oroszlán! 🙂
Az az igazság, hogy nagyon szeretek nálad olvasni, mindegy, miről írsz éppen. El tudsz vinni a világodba. Veled sírok, aggódok, nevetek, vagy úszom a fényekben, színekben. Olyan világba kerülök nálad, ahol komfortosan érzem magam.
Próbáltam megfogalmazni, hogy mit is adnak nekem a verseid, de nem tudtam, csak így.
Köszönöm azt a sok szépséget, amit nálad átélhetek. 🙂
Szeretettel: Kankalin
Kedves Kankalin!
Jól esnek kedves soraid, talán nem hiába írom le a gondolataimat, mert fontosak a visszajelzések.
Áldott ünnepeket kívánok szeretettel: Ica