Szú perceg, vagy csal az óra,
rosszul jár a mutatója,
mennyi időt mutat nekem,
a tükrömben megleshetem…
Látom…benne ősz halánték,
minden nap egy új ajándék,
mosolygó kék szemem szürke,
nem jó állni, inkább ülve…
Bár a lelkem gyermek maradt,
ez az idő úgy elszaladt,
mintha minden álom lenne,
elveszve a végtelenbe…
8 hozzászólás
Kedves Tibi!
Ennél nagyobb gondod sosem legyen! :))) Bizony az én tükröm is mutat furcsaságokat. 🙂
Lehet, hogy mégis álom?
Dallamos, őszinte versedet most is örömmel olvastam.
Gratulálok!
Ölellek: pipacs 🙂
Puszillak, kedves Icuka.
Köszönöm szépen!
Szeretettel: Tibor 🙂
A tükör nem csal, és nem is kell, igazam van?:-) Jó a vers.
Szeretettel:Marietta
Kedves Marietta, a tükör tényleg nem csal.
De miért lettek egyre rövidebbek a nappalok, Te érted ezt?
Szeretettel:Tibor 🙂
Kedves Tibor!
Hátszi-könnyedségel írtad eme verset, ami nekem úgy is tetszett. Lehet, néha csal az óra is, s még a tükör is csalhat, pláne, ha régi. S hiába őszűl a haj, attól a szív még fiatal lehet.
Kedves a vers.
Üdvözöllek: Kata
Kedves Kata, a szív gyermeki maradt, csak a nappalok mintha rövidülnének…
Mintha egyre gyorsabban menne az idő…
Köszönlek szépen.
Szeretettel: Tibor 🙂
Szia kedves Tibor!
Ismerős érzéseket öntöttél rímekbe…igen így van ez így '18' táján 😉
…de legalább a napocska süt 😀
Tetszik a versed!
Üdv: Éva
Köszönöm szépen kedves Évike! 🙂