A megáldott, áldozat!

Olyan kevesen vagytok sokak
és olyan halkan lehet hallani, hogy ti kiáltotok.
Még láthatatlanságotokban is csak titeket látom.
Sunyik vagytok de a porondon álltok.
Szörnyen ostobák csak köpni tudnék rátok!Í
Egy hiba miatt most tessék sorra hibáztok, ezzel végtelen hibáitoknak a végén jártok.
Ti elbújnátok tudjuk de azzal csak rátok találok.
Ezt tudván csak félistenek vagytok, mégis istenien hibáztok.
Azt is Tudnotok kell a jóságot sem vagytok képessek mérni másképp, csak gonoszsággal!
Jah bocs! Közbeszólnék! Annyira közel álltok, hogy tőletek csak távolra látok.
Meg hát azt is tudnotok kell, lenézlek titeket, pont ezért tudok felnézni rátok.
Minden romlottságotokat elfedi, a megjátszott jóság.
Amikor ti adtok “elvesztek”.
Mondjátok, mit vártok?
Pedig mi tudjuk mindahányan.
Annyira vagytok önzők csak, hogy az első díj érte, önzetlenül járna.
És Ha az erkölcs egy szobor lenne, higgyétek el, erkölcstelenül gyaláznátok.
Egyszer megkérdezném én tőletek,
Mi a bizalom? de bizalmatlan lenne, biztos minden válasz.
Mert hát hűségi fogadalmat is csak a hűtlenségnek tennétek, mikor a templomban álltok.
“Tisztelet” szót hallotok, egyből tisztelegtek, fel sem tűnik, mennyire tiszteletlen amit csináltok.
Oly ügyesen vagytok buták, hogy az okosággal tisztára  ügyetlenül bántok.
Nevetni is ezen csak akkor tudtok, ha pórul járok.
De higgyetek el én sajnállak titeket, mert nekem szánalmas, ami okozza nektek a boldogságot.
Vakon éltek a világban, most már tisztán látom, mert gonoszság nélkül mit sem értek, ezért tudom, ti loptátok el a boldogságot!