Mondd, miért van az, hogy te csak pihensz?
Hé, nem lehet, mert gyűlnek gondjaink!
És miért van, hogy azt mondtad „akkor”,
majd éljek, legyen elég erőm, hitem?
Mondd, miért nem válaszolsz, ha hiszem,
mikor a szemfödél begyűrt, alig
maradtál alul, s én fölötted akkord
vagyok, de hisz hallod ezt, hát még mi kell?
Mondd, miért van az, hogy mindent viszel
ennyi év után is? Sodorsz falig,
és fejem beverve véres kontroll
a felismerés: nélküled érni fel.
És vannak álmok, lesz elég hitem,
bármit kibírok a végső napig,
csak engedj, segíts tovább a pontról,
mert sorvad az időm, s addig élni kell.
Mondd, miért van az, hogy Te, még mindig…
14 hozzászólás
Kedves Kankalinka!
Én is azt kérdem: Nem lehet feledni? Mondd, miért nem tudod már elfelejteni? Csak őrlöd magad, de miért, az nem segíthet semmit. Hidd el, ami fáj, fájhat nagyon, de nem sokáig! Aztán búcsúzz tőle, integess és tedd, ami MOST fontos neked!
Anyai intelmekkel fogadd tőlem szeretettel: Kata
Szia Kata! 🙂
Éppen a lehetséges lépések miatt született ez a vers. 🙂
Muszáj volt kiírni magamból, mert bizony hozzátartozott mindennapjaimhoz ez az érzés, ami eddig nehezítette a továbblépést.
Köszönöm, hogy gondoskodó szeretettel óvsz. 🙂
Én is sok-sok szeretettel: Kankalin
Mert az elengedés mindig nagyon nehéz, bármilyen szituáció is idézte elő. 🙁
Ha valaki átkelt a hídon, már csak szomorúan nézhetünk utána, de feledni nem szabad, nem lehet, mert az emlékeinkben örökké él.
Én érzem, hogy ápolod emlékét, s mellette teszed a MOST fontos dolgaidat.
Különleges a versed versszakonkénti A-B-C-D rímelése .
Szeretettel: dodesz
Szia dodesz! 🙂
Az elengedés tényleg kegyetlenül nehéz. Azon a hídon átkelni nem könnyű, eztán meg pláne, ha Ő vezette azt az autót, a halála előtt egy héttel.
Sorolhatnám…
A vers lényege az lett volna, hogy mindegyik sor A-B-C-D, hát így találkoznának a rímek, de becsúszott néhány baki, én pedig feladtam, mert annyi minden volt már az életemben amit nem, hogy most úgy gondoltam, üsse kavics, maradjanak benne hibák, csak szabadulhassak végre! 🙂
Úgy terveztem, hogy minden első sor az első sorral, minden második a másodikkal… 🙂
Köszi, hogy itt jártál. 🙂 Ötleteket szívesen fogadok eztán is. 🙂
Szeretettel: Kankalin
Szia Kankalin!
Szerintem nagyjából sikerült a rímképletet tartani, csak a negyedik sorok lettek túl asszonáncosak.
aLéb és Mákvirág Ars poeticámhoz írt kommentjei óta figyelem az asszonáncokat, bár még mindig nem vagyok teljesen tisztában velük. 🙂 Itt nekem leginkább a "hitem – viszel" tűnik annak. Talán lehetne javítgatni, de szerintem ez a vers így is teljes.
Szeretettel: dodesz
Valóban, én is észleltem, már "menetközben" is, de nagyon szabadulni akartam az érzéstől, ezért kicsit elsiettem.
Ha van ötlet, szívesen átgondolom. Én is sokat tanultam abból, amit a versed alatt olvastam.
Szeretettel: Kankalin
Kedves Kankalin!
Amíg az ember nem tapasztalja meg azt, amit a másik, könnyű vigasztalni. Az én férjem még velem van, tehát nem tudom, mit éltél, mit élsz át. Mégis azt mondom, amit Kata annyira bölcsen, hogy túl kell jutni rajta. Ez nem felejtés, mert felejteni lehetetlen, de fel kell állni a gyászból és haladni kell tovább. Talán emlékszel, amikor egyszer éppen Ábrahám példáját hoztam eléd: És meghala Sára Kirját-Arbában azaz Hebronban a Kanaán földén, és beméne Ábrahám, hogy gyászolja Sárát és sirassa őt. Felkele azután Ábrahám az ő halottja elől. És a lényeg itt azon van, hogy felkelt. Nem maradhatott mellette, mert élnie kellett az életét tovább.
A vers számomra egy kicsit zaklatott, bizonyára az állapotod miatt. Ha ezzel sikerül végre felkelned és tovább menned, már megérte, hogy megírtad…
Szeretettel: Klári
Szia Klári! 🙂
Ez egy vissza-visszatérő érzés, ami hol erősebben, hol gyengébben hat. A "túljutás" már megtörtént, de a megpróbáltatásokat együtt kellene átvészelnünk, a nehéz döntéseknél pedig megjelenik a fék.
Az a kérdés pedig marad, mert igaz. Ennek ellenére talpon vagyok, kettőt lépek már előre, és csak egyet hátra. 🙂
Köszönöm, hogy foglalkoztál a verssel. 🙂
Szeretettel: Kankalin
Szia Kankalin !
Te is tudod,nekem is van kit elfelejteni.
De én arra biztatlak, ne felejts soha, csak próbálj egy nagy levegőt venni és továbblépni.
A versed kitűnő mint mindig, fájdalmad szép képekkel festetted elénk.
LÉPJ EGY NAGYOT !!!
TUDOM, NEM KÖNNYŰ, ÉN MEGTETTEM…
Nagy szeretettel írtam e sorokat : Zsu
Szia Zsu! 🙂
Hajnalban keltem, hogy mire egészen felébredek, a piacon válogathassak a kínálkozó lélegzetvételek között.
Válogattam. 🙂
Kicsit botorkáltam álmosság miatt, de nyílt a szemem, legalábbis akkor tisztán éreztem.
Ki korán kel… 🙂
Köszönöm, hogy elmondtad itt azt, hogy nem könnyű levegőt vásárolni, de megfelelő lépések és körültekintés után, talán mégis lehet. 🙂 Holnap is kimegyek a piacra, asszem. 🙂
Szeretettel: Kankalin
Szia Kankalin!
Nem bánod, ha csak annyit írok ide, hogy olvastam. Hogy tudd. A többit meg tudod. Tudnod kell!
Szeretettel
Zoli
Szia prince! 🙂
Nem bánom, inkább örülök, hogy elolvastad. Köszönöm, mint ahogy azt is, amit tényleg tudnom kell: jó barát vagy, mindenféle pótolhatatlan értékekkel körítve, hát el is raktározom ezt, mert a mai világban nagy kincs. 🙂
Nem ma kezdtük a vélemény-váltást. Hogy mindez megmaradt, az növeli bennem a biztonságérzetet és az elégedettséget. Nem írásaimmal vagyok elégedett, hanem inkább azzal, hogy a mai napig stabilan számíthatok rád, hogy vannak mélyről jövő alkotásaid, melyek szerepelnek mindennapjaim irodalmi tevékenységében.:)
Köszönöm a stabil talajt! Ha csak parányit is visszaadhatnék belőle, annak örülnék. 🙂
Szeretettel: Kankalin
Kedves Kankalin! 🙂
A sok különleges képességed közül kiemelném azt, amelyikkel egy ilyen vén medvét, mint én, zavarba hozol egy pillanat alatt. De hazudnék, ha most álszenteskednék és azt próbálnám állítani, hogy nem esik jól. 🙂 Mert jól esik ezt olvasnom, amiben fontos elem, hogy kiérdemeltem a barátságod. Büszke is vagyok rá és minden erőmmel azon leszek, hogy ezt a véleményed sosem kelljen megváltoztatnod. A barátság nagyon fontos szereplője az életemnek és nagyon ritka "madár". De barátnak lenni nem elhatározás vagy vezényszó kérdése. Az az egyik áldásos kapcsolat, ahol csak a kölcsönösség lehet az alap. S azt amit te írtál felém azt én is írhattam volna, mert minden szavad visszafelé is érvényes. :)) Azt a talajt, azt a bátorítást, azt a figyelmet és azt a szelíd irányítást én már régen megkaptam tőled. Én csak egy tükör vagyok, ami azt adja vissza neked, amit te adtál a tükörnek. Ezért soraid végén a feltételes mód már régóta múltidő. :)) Szeretettel
Zoli
Prince, köszönöm. 🙂
Szeretettel: Kankalin