Mondd Uram
Mi Csaba királyfi utódai
Mit vétettünk a sorsnak
Miért teszed Uram
Hogy szülőföldemen
Mind kevesebb a magyar szó
Elvándorolnak lassan véreink
Házainkba tatár, és török költözik
Nincs semmilyen számadás
Mennyien vagyunk
Idegen országokba
Hányan megyünk
Csak lelkünk jajának
Csökkenő echója mutatja
Hogy lassan elveszünk.
Már az ősi föld sem a miénk
Erdőinket orvul ellopkodták
Idegenek bitorolják apáink jussát
Földeinket vaddisznók túrják
Ordasok baltája vágja
A bús székely fenyőt
Kínjainkban körmünket vágjuk
A meggyötört ősi földbe
Gyökértelen fenyőként
Állunk a Kárpátok bércein
Hallgatjuk a viharok sodrát
Mert veszendőben a remény
Mi lesz velünk mondjátok véreink
Hamis próféták vesznek körül
Farizeus, gézengúz bandák
Kényszerítik a székelyt
Hogy újból és százszor is
Bejárja a Golgoták útját
Hagyjon itt falut, temetőt
A drága földünket az édes anyát
Miközben pusztul a falu
Nézzük házaink kidőlt falát
Az elnémuló templomot
Az omladozó iskolát
Addig idegen kalmárok
Lelketlen lókupecek
Építenek földjeinkre
Idegen stílusú templomot
Vagy fényűző palotát
Mondjátok véreink mit tegyünk
Mindjobban elönt a szorvány
A nyelvünkön is alig beszélhetünk
Előttünk zsombék és mocsár
Ébredj székely , ébredj magyar
Törüld ki álmos szemeid
Lásd gyermekeid felejtik
A magyar betűt, és a magyar imát
Mi lehet ez, mi lehet más
Mint a lassú nemzet halál
5 hozzászólás
Sugárzik a hazaszeretet versedből. Erdélyország, Tündérország, mi lesz veled? Szép Magyarország, a szívünk meghasad!
Szinte látom az ősi székely földet. Még az Isten megsegíthet, bízni kell és hinni!
Gratulálok versedhez!
Alberth
Szívfájdító a versed. Édesapám tősgyökeres székely, Háromszék megyében született. Én négy évig laktam Erdélyben, amíg legutóbb visszakerült a csonka hazához. Nagyon szeretem azt a földet, a csodálatos tájait. Szép a versed, s az aggódásod nem hiábavaló. De én is azt mondom, bízni kell…
Versednek nem csak a tartalma, de minden az egyéb, a magyar vers és írás-szabályainak megfelel, ill. ha elfogadod tőlem, egy javaslatom volna. Csak az hiányzik belőle, hogy nem választod el a mondatokat pontokkal.
Örülök, hogy legalább így találkoztam Veled.
Üdvözöllek. Kata
Kedves Munkácsy!
Sulyos lelkiismeretfurdalást érzek a versed elolvasása után. Én is azok közé tartozok, akik gyáván elmentek otthonról, nem Erdélyböl henem Bácskábol, A vers olyan megható, és ébresztő egyszerre, és a fájdalmat a saját sorsomon érzem. "Lásd gyermekeid felejtik
A magyar betűt, és a magyar imát" Ez a két sor igazsága fáj a legjobban. Két és fél éves unokámat, csak ötször láttam, csak husz kilóméterre vannak, ha szólók hozzá csak németül, és én neki, csak Toni vagyok. Megbüntet a sors amiért megszöktünk otthonról, meg, és megtalálta azt ami legjobban fáj. De legalább megadta a versed a választ, miért volt ma egész, nap, mint Selennank irtam ólyan mélabús kedvem. De a versed, ha sok minden fájt is mikor olvastam, mégis gyógyitóan hatott, Most jobb.
üdv. Toni
Szia!
Versedet kétszer elolvastam egymás után tegnap, ma újra mielőtt írok Neked.Hogy miért?Mert
tiszta mély sorok elgondolkodtatóak.Gratulálok!
Szeretettel:Selanne
Így ír egy igaz magyar érzelmű ember.
Őszinte, megható soraid szívfájdítóan hatottak rám.
Köszönöm az élményt.