Mondhatod ezerszer, én akkor is tudom, hogy nem igaz.
Csak… Érzem.
Nem viselkedsz furcsán, de mégis.
Nem az vagy, akit én ismerek.
Nem az vagy, akit én szeretek.
Vagyis… De.
Te ugyanaz vagy, aki mindig is voltál.
Csak már nem szeretsz engem.
Megértem.
Én sem szeretem magam.
Miért is szeretném?
Azt sem értem, eddig hogy szerethettél?
Egy ilyen önző, hisztis, idegesítő, makacs, okoskodó, önfejű, életképtelen, buta ribancot nem is lehet igazából szeretni.
Te is csak azt hitted.
Hát… Most kinyílt a szemed.
Igazából örülök neki. Neked ez csak jó hír.
Lehet, hogy én egyedül maradok, de legalább te nem ragadsz mellettem.
Hogy mondod? Hogy szeretsz? Hogy ne beszéljek hülyeségeket? Hogy semmi sem változott? Hogy jól vagy, és hogy minden jól van?
Hát ennyire ostobának tartasz? Azt hiszed, nem látom? Azt hiszed, nem érzem? Azt hiszed, nem fáj?
Én csak veled akarok lenni!
Nekem semmi más nem kell, de tényleg semmi!
De mondd meg őszintén!
Csak most az egyszer, kérlek mondd meg! Van értelme?
Van még esélyem helyrehozni?
Van még mit helyrehozni?