Utállak, te settenkedő idő!
Mellém osonsz hangtalanul,
s belém karolva elszívod erőm,
sorvadásba hull testem, lelkem.
Gonosz mosolyod mögül nem tudhatod,
mennyire fáj a fáj, s tébolyba űzöl.
Keserű pirulákkal telnek óráim,
s nem tudod, hogyan óbégat fülembe,
minden hangtalan hosszú percem.
Tikk-takk – ketyeg a bolond óra,
s néha suttog valami apró nesz,
ami borzolt hátú, riadt őzikévé tesz.
Jaj! Már megint annyira fáj!
Kapaszkodom magam karjába,
s mély sóhajtással ajkamon,
felnyalom körmöm nyomán kiserkenő vérem.
Gondolataim kínok között messze űzöm,
talán egy szebb, boldogabb idő viharába,
hol találhatok írt minden nyavalyámra.
7 hozzászólás
Kedves zuzmara!
Szinte…
nagyon nehéz kifejezést találni…
fájnak a sorok…
´kapaszkodom magam karjába´
A LEGJOBBAKAT!
Szeretettel:sailor
´s nem tudod,hogyan óbégat fülamba,
minden hangtalan hosszú percem´…
….
Szeretett3el:sailor
Drága Misi!
Köszönöm szavaid és az olvasást!
Szeretettel ölellek: Tünde
NAMASTE!!!
Drága Tünde!
Jobbulást! Találd meg azt ami "kell", hogy jobb legyen!
szeretettel-panka
Drága Pankám!
Örülök, hogy "láttalak"!!!
Köszönöm a jókívánságod….
Szeretettel ölellek: Tünde
Kedves Tünde!
Nagyon plasztikusan írtad le a fájdalmaid. Szinte átéreztem.
Kívánom neked, hogy minél előbb gyógyulj meg.
Szeretettel: Ica
Köszönöm kedves Ica a jókívánságod és az olvasást is!!!
Szeretettel láttalak: Tünde