Fekszem melletted, lágyan átölelve,
Szívem csodás szerelemmel telve!
Hallgatom édes szuszogásod,
Nézem ajkaid, mely előbb szavaiddal játszott!
A takaró alól édes morzsácskák kacsintgatnak felém,
Szinte hívnak, csókolj meg, szád legyen örökké enyém!
Még bírom, bár kínok kínja az enyém,
Mint delejes mágnes, a morzsácskák vonzanak feléd!
Lassan mozdulok, lágyan megérintlek,
Az édes morzsákat finoman megcsípem!
Jajj, ne tedd, ne ébredj fel, de megmozdulsz te drága,
S az édes morzsákat elém rakod, szinte nekem kínálva!
Nem, nem bírom megállni,
S mint éhes rigó csapat télvíz idején,
Rád borulok, s a morzsáidat kóstolgatva,
Lassan elalélok én!
Szinte eszemet vesztve, játszok velük,
S mint a rigó, mely válogat a morzsák között,
Én is azt teszem, hol itt, hol ott, néha a morzsák között,
Lágyan egyiket számba véve, az álom mezejére, lassan együtt megyünk!
2 hozzászólás
Szia! Kicsit belezavarodtam a morzsácskáidba, nem túl tiszta a vers képi világa nekem, és ahogy az ösztöneid elragadnak, úgy válnak egyre hosszabbá a sorok is, és ez nem olyan jó egy versnél. Azért a szerelmedet irígylem.
Üdv!
Hanga
Kedves Misi:
Nekem még most is nagyon tetszenek a verseid, és ez a lángolás …. egyszerűen, csodálatos.
Verslábak, sorok sorsok ösztönök, teljesen mindegy, dee csodaszép érzéseket takar.
Semmis sem lehet tökéletes, 🙂
legfőképp mi nem 😀
szeretettel ölellek
ANIKÓ