A hősköltemények ideje lejárt,
Vannak versek, mik örök lázban égnek,
De férfiak is, lélekben nem vének,
Jeles napon még visznek orchideát.
Te mégis hős vagy, mert velem maradtál,
Ma is összesimul mélyülő ráncunk,
Keressük egymást, hiszen egyre vágyunk,
Fogyó örömből nyújtson még a nagy tál.
A megbecsülés ünnepévé szürkült,
De én azt mondom, fénye szemedre ült,
Most felragyogva kis virágom várod,
Elég nekünk e néhány perc vagy óra
Őszinte hangú csendes boldogsága,
Hisz egy mosollyal hűséged kitárod!