Most, hogy elmentél, csend van.
Már régóta erre vártam, most mégis gyűlölöm minden pillanatát.
A csendet még üresebbé teszi a kutyák ugatása, és a görkorcsolyám gurulása.
Üres.
Üres. Szerintem ez a legszebb szó a világon.
Mindent jelent és semmit sem.
Mindenhol ott van, és mindent lát…
És én mégis mindennél jobban gyűlölöm.
Kiráz a hideg. Nem, ez nem a hideg. A csend és az üresség az.
A járdán sétál valaki, akiről azt hiszem, hogy te vagy.
Nem is hasonlít rád, de én mindenhol téged kereslek.
Pedig csak most mentél el.
Ilyen az, ha tudod, hogy többé nem találkozhatsz valakivel, akit szeretsz.
2 hozzászólás
Szép verset írtál.
Köszönöm, hogy olvashattam.
Szép tavaszi napokat kívánok, jó egészségben:
Zsuzsa
Kedves Dorothy!
Ez a vers olyan, mintha a halálról szólna. Az üresség kong az emberben és bármit tesz ott van. Lappang, körülölel, nem tágít. Átérzem. Írd ki magadból, jobb lesz egy idő után…talán.
Üdv. Szilvi