I.
mellettem vízihulla ákombákom,
kísértetiesen szőkébe fulladó tengerszem
sötétben csak a radioaktív cica villog zölden…
szerelmesen szipognak a pocsolyák.
szívem helyén fogpaszta holdak
csendben sárgán kráterbe súgnak.
ne pislogj
nem hiszem
II.
most hajolj csak fölém
én őrzöm a holnapot
ha elvennék
majd kutyaként ugatok
bakanccsal a bordámban
majd
kutyaként vonyítok
III.
elmém zúg
kétségbeesetten kapálózó repülőgépszárnyak
álmos vagyok
mégis… álmosan is hazudom
pedig tudom (remélem) valahol még várnak
IV.
nem hiszem már
a vén tócsa meséjét
amőbák hullatta könnyek igazát
ebihalak magányos sorsát
V.
ha hajnalokig olvasom
ha átalszom a deleket
ha megéltem a teleket
ha majd hajadba olvadom
VI.
csak egy csokornyi gondolatot
mást nem adhatok
kevés és rossz
rongyba köttetem
szalag nélkül…
tévedtem?
VII.
I don’t know why.
VIII.
Egyébként
Teljesen
Félig
Bolond
Néha
Néha mindig
Félek
Tudod
Nem hiszem
Hogy elhiszed
2 hozzászólás
Nagyon odavág ez az írásod, legalábbis engem falhoz meg vissza… azta! Lenyűgöztél… rendesen! Grat!
koszi szepen, bar kicsit keson vettem eszre, hogy irtal:)