Te vagy az én lelkem, a mindenem
ó, te színpompás, drága kikelet!
Hangod lágy, mint a szellő susogás,
mint feltörő forrásvíz bugyogás.
Te rólad hány éjjel álmodoztam!
Hozzád bársony csöndben kiosontam.
Karoltalak féltőn, ott a parkban,
fürödtem a hűvös gyöngy- patakban.
Milyen ragyogó a bíbor alkony,
a csend engem szólít búgó hangon.
Felém száll a remény, a változás,
most ébred egy újabb találkozás.
2 hozzászólás
Kedves Zsuzsa!
Ma valahogy csak csodaszép versekkel találkozom, a tiéd is elvarázsol, megigéz. Fantasztikus!
Szeretettel: Laca 🙂
Kedves Laca!
Köszönöm szépen!!!!! 🙂