Most már én irom az átkozott sorokat
Hazudok pedig félem az igazat
Könnyeim töltik meg a lapokat
Miközben szívem hányja a szavakat
Sorok melyek én vagyok
Sorok amiktől meghalok
Csak akarok élni boldogan mint mások
S magamnak lelkem rózsája alatt
Feneketlen sírt ások
Már előttem a kép egy boldog eljövendő vég
Mihez sárga rózsát nem tanácsok hoznak
Hanem jelei egy elmúló kornak…
Örülten irom e sorokat
Az ujjam véres, a papír elszakad
Szökik a levegő, s ilyesztőek a falak
Lakat, gyilkos szavak
Az élet halálként harap
S most az úr is igájánál marad
Zord világban…
Zord világban sajnos, kegyetlen úr arat….
Pszt….
Azt hiszem most kicsit szétvagyok..
Azt hiszem most egy kicsit meghalok…
Halkan megrezdül az élet…
S irányitja kezem
Nevem hantomra vésem
S mikor virágot hoztok
S talán siromra földet is dobtok…
Akkor leszek talán boldog…
3 hozzászólás
De szerelmünk több volt mint szerelem
Tengerpart bús mezején –
Irigyeltek még az angyalok is
Fenn a felhők tetején.
Nem így kellett volna lennie!szeretlek
Kedves Londonman!
"Az élet halálként harap S most az úr is igájánál marad"
Nagyon jó kis sor.Ütős.Pazar vers.Tetszik.
Üdv:Ági
"S talán siromra földet is dobtok…
Akkor leszek talán boldog…"
Kar hogy a "talan" szot megismetelted. Az elsö talan lehetne "lehet" 🙂
Amugy nagyon tetszett a versed, zord a hangulata, van benne erö, dac, egy adag komorsag. Gratulalok hozza.
H.