Múló idő

Csak nézlek…
Egy megfakult fényképről megint,
kedves mosolyod szellőként legyint,
első pillantás mi magához láncolt,
éreztem szívemen napsugár táncol…

Percre perc jött, majd napra nap,
gyorsvonatként száguldó pillanat,
csakhamar beszéltél… s már indultál távol,
nevettél… aztán sírtál, mint a nyári zápor…

Gyermekpercek után jöttek az ovis évek,
sok gyurmafigura, s a pálcika-ember képek,
és az idő oly észrevétlenül elszaladt,
nagycsoportos korból is csak emlék maradt…

Iskolás lettél…
A sok nagy gyerek között kicsi törpe voltál,
s már az első évnyitón is hosszú verset mondtál,
és alig telt el újra néhány röpke hónap,
már számoltál, s kanyarítottad sorban az „ó”-kat…

Az idő feltartóztathatatlan…rohan tovább máris,
nemsokára itt van a harmadik osztály is,
s én csak csendben ülök és a képedet nézem,
néha mintha belőlem szakadna ki egy részem…

Szemem közben könnybe lábad ha arra gondolok,
hogy is múlhatott el mind ez a rengeteg dolog,
nézz magadra, immáron… kész nagylány lettél,
pici leánykából hölggyé cseperedtél.,,

De a millió pillanat nem tűnt el nyomatlan,
a sok szép vers és dal szívembe vésve van,
gyöngy-kacagásod most is eszembe juttatja,
hogy én vagyok a földön … a legboldogabb anya!