Nem is az a gond, hogy nincsen holnapom.
Inkább csak az, hogy nincsen tegnapom.
Nincsen előzménye a létemnek.
Nincsen miből okulnom. Nincsen kitől tanulnom.
Egyedül kellem megélni az élet minden kínját.
Át kell élnem azt az érzést,
hogy milyen a mélység.
Nincsen, aki kezemet fogja és kísérjen,
aki utamon terelgessen.
Magam vagyok önmagam támasza,
egyedül kell megvívnom a csatákat.
Minden reggel arra ébredek,
hogy időm fogytán,de én előbbre,
a célom irányában még nem léptem.
Csak toporgok és totyogok egy helyben.
De ez tovább így, már nem mehet!
Az időm fogytán! A napok múlnak!
Indulnom kell és haladnom,
az élet útját taposnom.