1. A szavaknak kozmoszában…
csillagszemű Homérosz
üstököstest-karját
belemártva fénybe
rájaírta-véste
az űr lehelletvékony
bús úszóhártyájára:
Homosszeiát, Terrosszeiát,
a Kozmosszeiát szintén.
2. A hangoknak óceánján…
komponista lemerült.
H2O teste
a kagylóját fújta,
poliphátán dobolt.
S a lomha, kába óceánmolekula
beléjerezonált, de újra és újra.
A Rekviemzenéli?
De nem sajátja!-az nincs,
hiszen művész, miképp mind!
3. A köveknek sivatagján…
Kalapácsos emberke
(és ugyanígy Fúrós)
Micsoda gömb-feje!
minő kocka-törzse!
És a henger-karja!
Simult a holdkőzet és
csiszoljodott a gyémánt…
Dávid-szobor felállt és
legyőzte Góliátot!
4. A színeknek a legében…
tarkabarka festő jött
ecsetjén leszállva
s kizöldült a sárga,
belépirult a kék.
Fehér agyonsötétült,
a barna felpiroslott!
S Utolsó vacsoránk kész!
sosem fogyasztjuk el, nem.
2 hozzászólás
De jó!
Kiváló verset írtál.
Köszönöm, hogy olvashattam.
Szép tavaszi napokat kívánok, jó egészségben:
Zsuzsa
"Simult a holdkőzet és
csiszoljodott a gyémánt…"
Köszönöm, hogy így gondolod, de én ezt a verset a gyengébben sikerültek közé sorolom.