A nagy Ő nekem a kulcs,
amely a zárban elfordul.
Én vagyok a zár,
aki egy kulcsot vár.
Úgy szeretném egyszer elhinni,
hogy a nagy Ő észre fog venni.
Úgy szeretném egyszer meglátni,
hogy ketten az ágyban "dumálni".
Hajnalban meglátni,
testét át ölelni.
Minden egybe volna,
nem kéne kocsma.
Nem kéne a virág,
hogy elhiggye nekem,
ő nekem a világ teteje.
Úgy szeretném, Ő nekem a kulcs.
Úgy szeretném, hogy a zár elfordul.
Őneki minden megadnék.
Ha kell, ököllel harcolnék.
Mindent adok ha nagy Ő-t kapok.
Bármit teszek, hogy vele legyek.
4 hozzászólás
szia orulnek en is neki ha ilyen lenne a nagy ö igaz meg nem jott el nekem sajna de ha van kedved msn beszelhetunk udv eszter
Először is: köszönöm az elismerésedet, amit a versemről írtál. Most pedig én szeretnék gratulálni, ahogy olvasom a munkáidat. Ez a vers különösen érdekes. Remélem, hogy meghozta a várt eredményt. Ha nem, még sok ilyet, ha igen, akkor pedig szép és boldog szerelmes verseket kívánok!
Attila!
A vers 20. századi.
De nekem nem nyerte el a tetszésemet az :
Úgy szeretném egyszer meglátni,
hogy ketten az ágyban "dumálni"….
A mondandó szerkezete kacofátnos és hiányos volt.
Ami viszont tettszett, hogy a mai napi fiatalok értékrendszereét is belevontad a Nagy Ő képébe ("nem kéne kocsma"), ám kicsit jobban kimunkálnám a verset.
Így tovább!
Kedves Attila!
Nagyon tetszett a versed tartalma, bár ez a "dumálós" rész nekem is kicsit furcsa volt, ám ettől függetlenül teljesen átjött, hogy mit akartál ezzel kifejezni. Igazán élveztem a versed olvasását, mert alapból olyan ember vagyok, akit ha magával ragad a mondandó, akkor hajlamos vagyok nem odafigyelni a szerkezeti pontosságra. Ráadásul a téma, amit választottál számomra is nagyon kedves 🙂
Szeretettel: Megaera