Szertnék még egyszer, ismét gyerek lenni!
Nevetve, kacagva, tehozzád sietni!
Szeretném érezni, értem kitárt kezed,
Látni, hogy rám nézve, felragyog a szemed.
Jó lenne, ismerős hangodat hallani,
S, hogy nagyon hiányzol, neked bevallani.
Elkéstem mindennel amit tőlem vártál!
Nem akartam tudni, hogy te mit kivánnál.
Hogy büszke legyél rám, azt szerettem volna,
De, hogy te mit kérnél, nem kérdeztem soha.
Mindig mindenkor, a könnyebb utat jártam,
És a közeledést, mindig mástól vártam.
Hogyha itt lehetnél, elmondanám neked,
Az is sokat jelent, ha kimondom neved.
Annyi mindent jóvá kellene még tennem,
És még sokkal jobban kellene szeretnem,
Megadni minden jót, amit csak adhatok,
Nem csak elfogadni, azt amit én kapok.
Az idő kerekét, én visszaforgatnám,
Megmutatni neked, Drága Jó Nagymamám,
Bebizonyítani, mennyire szeretlek,
Akárhogy is volt, én, sohasem feledlek,
Megköszönni szépen, hálával, jó szóval,
Azt, hogy elhalmoztál, minden földi jóval!
1993 okt. 4.
4 hozzászólás
Az idő kerekét már nem kell visszaforgatnod (egyébként nem is lehet), mert ezekkel a sorokkal végleg bizonyítottál, jóvá tettél mindent, ha tényleg volt mit. Megnyugodhat a lelkiismereted.
Nagyon szép visszaemlékezést írtál a nagymamádról. Sajnos előfordul talán mindenkivel, hogy csak idők multával ébredünk rá, hogy akkor és ott kellett volna kinyilvánitanunk érzéseinket valaki iránt.
Üdv.: Túri I.
Sajnos én is akkor értettem meg a nagyszüleim szeretetét,
amikor már nem voltak.
Ilyen gyarló az ember, de sohasem késő felismerni.
Olvasd el Krampuszka: Végrendelet írását
és a hozzá írt kommentemet, ide vág.
Pussz
Szirom
Nagyon szépen megírt, mély érzelmekkel telt megemlékezést írál Nagyamádról. Bizony úgy vagyunk, ha szeretteink örökre elmennek, valmivel mindig adósak maradunk. Akkor döbbenünk rá, hogy amíg éltek, többet kellett voln velük foglalkoznunk. Sajnos, mindez késő bánat, de tanulunk belőle.
Szeretettel: Kata